A jobbágyfalvi húsvéti szokáskör

Szervezett öntözés, falukerülés, határdomb-felújítás, fenyőágazás

Szász Brigitta


Jobbágyfalva a Székelyföldhöz tartozó Felső-Nyárádmente területén található. Közigazgatásilag Csíkfalva község részeként Maros megyéhez tartozik. A falu lakosságának etnikai összetétele: nagyrészt magyarok, kisebbségben romák. Felekezeti összetétel: főként római katolikusok, unitáriusok, kevesebben reformátusok, e három felekezet híveinek számához képest elenyészően neoprotestánsok.

A következőkben egy Jobbágyfalván még élő, ritka és tipikusan nyárádmenti húsvéti szokáskört mutatok be. Különböző szokásokból, rituális cselekedetekből tevődik össze, sajátosan keverednek benne a keresztény egyházi rituális elemek a különböző pogány eredetű tavaszi rítusokkal: a határdombok felújítása, az un. "seggbálozás", fenyőágazás, áldáskérés a családokra és a termőföldekre, lányok megöntözése a "Jordán vizével", beavató rítusok, stb. -, amelyek három fontos motívum köré csoportosulnak: a falukerülés (határhomp-újítás), a fenyőágazás és az öntözés köré, amelyeket - habár szervesen összetartoznak - külön fejezetben tárgyalok

A tárgyalt húsvéti szokásoknak nagyon régi hagyományuk van Nyárádmente jelentős részén. Egyes motívumai ma is elő szokásokban ismerhetőek fel Nyárádremetén, Köszvényesen, Deményházán, csakhogy más kontextusban, különböző katolikus egyházi liturgiák keretén belül. Hasonló húsvéti szokásokat jegyeztek fel Nyárádszeredában, Berében, Andrásfalván, Nyárádgálfalván, Szentháromságon, Nyárádszentlászlón; ezekben a falvakban azonban az 40-50-es évekig volt ez - a húsvéti falukerülés-fenyőágazás-öntözés - élő szokás, azután többnyire kihalt, és csak egyes részei maradtak fenn. Jobbágyfalva azért kivételes ezek között, mert, habár a kommunizmus minden hivatalos ünneptől eltérő összejövetelt meggátoló törekvéseinek köszönhetően az '50-es évektől itt sem folytathatódott töretlenül (a '80-as években pl. már csak egyetlen alkalommal kerülhetett sor szervezett öntözésre), a '90-es években sikerült feltámasztani ezt a hagyományt, és néhány elemében megváltozva ugyan, de Jobbágyfalván ezek ma is élő szokások.



A felkészülés
A húsvéti falukerülés-fenyőágazás-öntözésre (nehezen találhatni egy megfelelő, az összes tárgyalt húsvéti szokás fogalmát magába foglaló gyűjtőnevet?) való felkészülés már 1-2 hónappal húsvét előtt kezdetét veszi. Már februárban vagy márciusban megszerveznek egy falugyűlést, ahol a falu köztiszteletben álló, szervezésekben aktív tagjai vesznek részt. Itt megbeszélik az öntözés minden részletét: az adminisztratív dolgok megtárgyalása mellett megválasztják az öntözés rituális szereplőit: a királyt, a bírót, a csapómájsztert ('csapómester, hajdú'), a hamubotosokat, a szarkákat és a vőfélyeket.

A király szerepét betöltendő mindig egy köztiszteletben álló, tekintélyes, általában idősebb személyt - mindenképpen házasembert - választanak meg. ő az, aki a sereg (az említett szokásokban résztvevő férfiak által alkotott csoport) élén megy, aki eldönti - legalábbis látszólagosan, hiszen minden ilyen "döntést" évszázados hagyomány határoz meg -, hogy ki csatlakozhat a sereghez, ki mikor távozhat el, ill. térhet vissza a sereghez, mikor lépnek érvénybe a szabályok, ill. mikor veszítik érvényüket, ő az, akihez a sereg tagjai ítélethozatalért fordulhatnak valamilyen őket ért sérelem miatt. A király döntései, úgy mint cselekedetei, felülbírálhatatlanok. Ugyanakkor az ő szerepéhez kapcsolódnak a fontosabb rituális textusok: az ő feladata a népi bölcsességekkel átitatott szónoklatok tartása, és ő az, aki recitálja a néhány ehhez a szokáshoz fűződő generációról generációra áthagyományozódott, gyakran verses szövegformulát.

Bírónak szintén tekintélyes embert választanak, az ő feladata az ítélethozatal (amiről a továbbiakban még szó lesz, l. A falukerülés, határhomp-újítás c. alcím alatt).
A csapómájszter az ítélet végrehajtója, pálcájával az elítéltek fenekére méri a bíró által kiszabott számú botütést.



A szarkák szedik össze az öntözés (l. alább) során az adományokat. Az öntöző sereg után járnak, és minden háztól összeszedik a fenyőágazás során a nőknek tett fenyőág árát, és összegyűjtik az adományokat: hagyományos módon szalonnát, tojást, kalácsot és bort minden háztól.

A hamubotosok: 2 hamubotos van, ezek beöltöznek ijesztő és vicces maskarába, arcukra maszkot húznak, ruhájukra rongydarabokat aggatnak. Feladatuk a határkerülés és az öntözés alatt vigyázni a rendre, arra, hogy a sereget alkotó férfiak rendezetten, négyes sorban menjenek, ne maradjanak le, csakis a király engedélyével. A rendetlenkedőkre, de az utcán a sereg mellett elhaladó "civilekre" is rásújthatnak a "hamubotjukkal", ami ma egy bot végére kötött harisnyába dugott teniszlabdából áll (és elég nagy fájdalmat tud okozni az ütése) - a nevéből ítélve régebben a teniszlabda helyett valószínűleg hamut tettek a harisnyába.
Falugyűlést ebből a célból többször is összehívhatnak még.

A "seggbálozás"
Az itt tárgyalt húsvéti szokáskör első mozzanata a seggbálozás, amire húsvét szombatján kerül sor, kora este. Ez egy hagyományos játék, van egy kis beavató jellege is. Általában a falu fiatalabb házasemberei és a legények játsszák, de nem játszhatják legénysorba még nem vehető gyermekek. A játékszabályok: bekötik valaki szemét, az pedig ki kell találja, hogy az őt körülállók közül ki sózott (rendszerint egy jókorát) a fenekére, ha eltalálja, az kerül a helyére, aki megütötte, ha nem, akkor újabb csapásokat kell kiállnia, amíg sikerül kitalálni. Ha valaki a seggbálozás megkezdése után be akar állni a játékba, csak úgy veszik be, ha kiáll 10 (néha 15) csapást. Megjegyzendő, hogy a testi bántalmazás gesztusa a tárgyalt húsvéti szokások más részeiben is elég fontos szerepet tölt be, és a humor egyik legfontosabb forrása, amint alább még látni fogjuk.



A falukerülés, határhomp-újítás
A seggbálozás után következik a falukerülés. Amikor minden fontos résztevő összegyűlt - király, bíró stb., a király szónoklatot tart, ismerteti a határkerülés (és a majd következő öntözés) ideje alatt érvényben levő szabályokat.
A szabályok:
- nem szabad lopni, hazudni, káromkodni, rendetlenkedni, rombolni
- kötelező a magázódás
-a fiatalabbak kötelező módon “bátyamuram"-nak kell szólítsák az idősebb tagokat, a fiatalabbakat pedig “öcsémuram"-nak. Nőkre vonatkozó megszólítás nincs, mert nők nem járnak a sereggel (ha be is téved újabban néhány emancipáltabb nőszemély, rá nem érvényesek a szabályok, őket nem veszik be a "buliba", hiszen ezeken a szokásokon belül más az ő szerepük).
- nem szabad a csoporttól lemaradni. A sereget csak a király engedélyével lehet elhagyni, és csak a király engedélyével lehet újra csatlakozni hozzá. (Ki- és bekérezkedő szöveg mellékelve lennebb)
- nem szabad a királyt megelőzni, az öntözés során a kapun hamarébb bemenni vagy kimenni, mint a király
- menet közben lehetőleg négyes sorban kell menni, de egy sorban sosem többen, mint négyen
- stb.
Ezek a szabályok gyakran nagyon vicces helyzeteket eredményeznek (pl. hogy a jó barátodat magázzad és bátyámuramnak szólítsad, nem pedig a nevén).
Ezután a király szavára érvénybe lépnek a szabályok és elindulnak a falu határdombjaihoz. Ez régebben teljes mértékben funkcionális cselekedet volt, ilyenkor ellenőrizték és erősítették meg évről évre a falu határait, kapával megegyengették a határt jelző minden egyes határhompot (a “homp": a jobbágyfalvi helyi nyelvjárásban használt tájszó, jelentése körülbelül: kis földhalom, földcsomó). A határkerülésnek ugyanakkor egyfajta beavatási funkciója is volt: a határhompoknál a hamubotosok megragadták a suhancokat, akik ebben az évben vehettek először részt határkerülésen, és kezük-lábuknál fogva odaverték farukat a határhompokhoz, miközben többször kiáltották: "Emlékezzél, hogy itt van a határ."

Manapság, a falu határainak írott formában való hivatalos rögzítésével a határkerülés veszített a funkcionális jellegéből, és így egy szimbolikus tettre redukálódott: nem járják körül az egész határt, csak a csíkfalvi, legfeljebb a nyárádszeredai határdombot újítják meg.



A hompoknál a király szónoklatot tart, és kapával megigazítják az egy év alatt megrongálódott, a falu határait jelző földbuckákat. Néhány határhompnál a király parancsára ítélkezést tartanak, és persze azért a hamubotosok még oda-odaverik a suhancok farát a hompokhoz.

Az ítélkezésekre a határkerülés és az öntözés során kerülhet sor. Abból áll, hogy bárki bepanaszolhat a királynál valakit, aki vétett valamelyik szabály ellen (pl. lopott, mert a zsebébe csempésztek valamit, vagy valakit letegezett, ami még a fiatalokkal szemben sem megengedett, a szabályokat találékonyan ki lehet forgatni, és érdekes vádak hangozhatnak el), a király meghallgatja, és átadja a bírónak, hogy ítélkezzék (pl. a "Na, bíró uram, ítélkezzen" - lehetséges szövegformula-variánssal), a bíró eldönti, hogy bűnös-e az illető (rendszerint mindig bűnösnek ítéli, a tréfa kedvéért is), megfeddi a bűnöst vétkéért, és kiszabja a büntetés mértékét (a botütések számát), a hajdú pedig az ítélet végrehajtójaként egy fapálcával az elítélt fenekére méri a megszabott számú csapásokat - amely csapások azért egyáltalán nem csak szimbolikusak, hanem, persze nem kegyetlenül, de testi fájdalmat is okoznak, ez azonban belefér még a tréfás kategóriájába. Szinte mindig van rá példa, hogy néhány sokat rakoncátlankodónak egy-két napig nehezére esik az üldögélés. A botütéseket az azt elszenvedő a végén meg kell köszönje mind a királynak, mind a bírónak, mind a csapómájszternek, kézfogás kíséretében, tisztelettudóan.
A határhompok megújítása után visszatér a sereg arra a helyre, ahonnan indultak, a király meghirdet még egy ítélkezést, az utolsót arra a napra, ítélkezés után egy szónoklatot tart, majd feloldja a társaságot a szabályok alól, és ezzel véget ér a határkerülés rituáléja.



A fenyőágazás, kapulopás, tollúszórás
A határkerülés végével, ugyanazon éjszaka, ugyanaz a csapat végigjárja a falut, és minden ház kapujára annyi fenyőágat tűznek, ahány nő lakik a háznál. Szimbolikája: a zöld ág a termékenység szimbóluma. Fenyőágat a legények ezen kívül is tehetnek egy-egy arra érdemes lánynak; minél érdemesebb rá, annál szebbet, annál nagyobbat. A lányok az öntözéskor fehér hímzett zsebkendőt adnak annak a legénynek, aki a fenyőfát tette.

A kapulopás és a "tollúszórás" lánycsúfoló szokások, amivel a legények azt jelzik, hogy tisztességtelennek vagy népszerűtlennek tartják az illető lányt. A kapulopás: leszerelik az illető lány kapuját, és elrejtik valahova, ahol meg lehet ugyan találni, de nehezen, hogy másnap a családnak az egész falu csúfjára keresgélnie kelljen a kaput, vagy kapu nélkül maradnia. A tollúszórás ("tollú" = 'toll') abból áll, hogy megszórják a "kapuja elejit" (a ház előtti részt, ami egy példás leánynál mindig tisztán és rendben kell legyen tartva) baromfitollal, amit nagy fáradságba kerül összeseperni, sőt el sem lehet tűntetni nyom nélkül.

Az öntözés
Ez a szokás általában két napig tart (attól függ, hogy hány nyitott kaput találnak - lásd lennebb). Az öntözés húsvét első és másodnapján kora délután, a "templomozás" (a katolikusoknál mise, a reformátusoknál és unitáriusoknál istentisztelet) után néhány órával kezdődik. A részt vevő férfiak összegyűlnek, a király szónoklatot tart, érvénybe lépteti az azelőtti nap ismertetett szabályokat (lásd A falukerülés, határhompújítás c. fejezet), és elindul a "menet" a faluban. Sorra járják azokat a házakat, akik "igénylik az öntözést", vagyis beengedik az öntözőket - ennek a jele: nyitva hagyják a kaput.

A házaknál a király elmondja az öntözés ehhez a részéhez tartozó kötött szövegformulát, a koszöntőt, egy bibliai motívumokat is tartalmazó, ráolvasásra emlékeztető verses szöveget, amellyel termékenységet kíván nekik, ill. olvas rá a megöntözendő nőkre (a szöveg lentebb mellékelve), majd meglocsolja a nőket egy zöld fenyőág(!) segítségével a “Jordán vizével". A rítus végeztével - legalábbis napjainkban - minden kísérő férfi elindulhat saját öntözőfelszerelésével (parfüm, kölni stb.) és sorra megöntözheti a nőket.

Ezután a házigazda nők süteménnyel, kaláccsal és borral, ill. pálinkával kínálják meg az öntözőket (újabban üdítővel is). A király néhány háznál ítélkezést is jelenthet be, amikor felkér mindenkit, hogy ha valamilyen panasza van valakire, álljon elő vele be. (Az ítélkezést lásd még fennebb, A falukerülés, határhomp-újítás c. alcímnél). Rendszerint sok tréfás vád elhangzik, ennek egy tipikus példája: valaki zsebébe csempészni a vendégfogadó ház kulcsát és azzal vádolni, hogy olyan céllal lopta el, hogy éjszaka besurranhasson a gazda feleségéhez - amely bűnös szándék vétségéért az illető természetesen elnyeri méltó büntetését, a bíró által kiszabott botütéseket. Ha kiderül a sunyiság (és általában kiderül, csak egy újabb vád kell hozzá), a kulcsot az illető zsebébe csempésző személy is elnyeri méltó jutalmát, az ártatlanul pórul járt vádlott pedig a csempész fenekét sujtogató pálca látványán vigasztalódhat.

Az öntözés másik része a zene és a tánc. A férfiak megtáncoltatják a házaknál levő lányokat, asszonyokat. Újabban táncosok is járnak a sereggel, székely népviseletbe öltözött fiúk és lányok. Ezt a változtatást azonban csak a '90-es években vezették be, miután a falvakban is tánccsoportok alakultak általában a tanítók, iskolák szervezésére.

Mielőtt elmennének egy háztól, a király elmondja az elköszönő szöveget (mellékelve lennebb).



Az öntözés első napja akkor jár le, amikor a falu nőinek a felét megöntözték, a másik felére ünnep másod napján kerül sor. Mindkét nap - miután visszatért a sereg oda, ahonnan elindultak, és a király feloldja a férfiakat az öntözés ideje alatt érvényben levő szabályok alól - egy közös vacsorával zárul, a menü: szalonnás rántotta borral leöblögetve, majd bál. Első nap csak rövid bált tartanak, hogy másnap (húsvét másod napján) mindenki el tudjon menni templomba, és tovább folytatódjon az öntözés, másodnapján azonban járhatják a táncot hajnalig.

Leírásomban használtam néhány olyan ezekhez a szokáskörhöz kapcsolódó szót és kifejezést, amelyek a helyi nyelvjárás elemei, és a köznyelvben gyakran nincs is pontos megfelelőjük, vagy ha van is, a köznyelvi megfelelőjük használatával kevésbé adnám vissza a népszokások hangulatát. Ezeket a szavakat többnyire meg is magyaráztam zárójelben. Felsorolom a jelen leírásban használtakat, anélkül hogy különösebben magyaráznám, csak hogy felhívjam rájuk a figyelmet: csapómájszter, falugyűlés, fenyőágazás, falukerülés, hamubotos, határhomp, határkerülés, kapu eleje, kapulopás, menet, templomozás, tollúszórás, sereg, szarka, vőfély.

Szövegek:

A ki- és bekérezkedő szövegek:
Ezek majdnem kötött szövegek, a szórend változhat, estleg egy-két szó helyett lehet egy másik szinonimáját használni.
Kikérezkedő szöveg:
"-Felséges királyatyám, engedelmét kérem, hogy kiléphessek a csapatból
-..."
Bekérezkedő szöveg:
"-Felséges királyatyám, engedelmét kérem, hogy a csapattal járhassak" - ill. ezen szövegformulák nem sokban eltérő változatai
-Ismeri a törvényeket?
-Igen
-Akkor zárkózzon fel a csapatba"

Húsvéti köszöntő

Dicsőség Istennek, köztünk jóakarat.
Eljöttünk hirdetni, hogy Krisztus feltámadott.
Kiszállt a sírjából s eget kért magának.
S szabadítója lett az egész világnak.
E húsvéti ünnep háromszoros ága,
Immár kinyílt az első virága,
S eljöttünk hirdetni eme kis sereggel,
Hogy Krisztus feltámadt e szent ünnep reggel.
Áldd meg, kegyes atyánk e nemes ház népét,
Mely e szent ünnepen így magasztal téged:
Legyen az élet egy virágkoszorú,
Öröm legyen benne, nem pedig gyász, ború.
Ragyogva tűnjék életük pályája,
Vegye az Úr Jézus őket pártfogásába.
Mi onnan jöttünk, amely kies hegy alja,
Amely a Jordán vizét magába foglalja.
Amelyben Krisztus Urunk megkeresztelkedett
S azután tanított, gyógyított, szenvedett.
A Jordán vizéből mi is merítettünk,
Kegyelmed házához anélkül nem jöttünk.
Mert ki e nemes vízből részesül,
Az vagyon megírva, az életnek terheit sokkal jobban bírja.
Kívánjuk tehát, ebből mindnyájan részesüljenek,
És a tudományban megöregüljenek,
A hazánknak, egyháznak díszére legyenek.
Bánat e házat soha ne érje,
Öröm s boldogság lakozzék benne.

Kívánjuk, hogy sok boldog húsvéti ünnepet éljenek.


Elköszönés
Bocsánatot kérünk, ha talán vétettünk,­
Avagy ha kegyelmetek házánál eleget nem tettünk.
Amit pedig adtak, kö­szönet érte,
Adjon az ég ura sok annyit helyette.
És maradjon e házban az Isten áldása,
S elindulunk további utunkra.